A Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnáziumban, Budapesten 2022. október15-én került megrendezésre a Pék-cukrász országos szakmai verseny:
Versenyzőink eredményei a Nagybajomi Telephelyről:
Felkészítő tanáraik: Héjjas András, Ivók Tamás.
SZERETETTEL GRATULÁLUNK A SZÉP EREDMÉNYEKHEZ,
TOVÁBBI SOK SIKERT KÍVÁNUNK A SZAKMÁBAN!
2022-1-HU01-KA121-
VET-000066340
A Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium először vesz részt Erasmus+ szakképzési mobilitási programokban, amely lehetővé tetszi a tanulók és a tanárok külföldi szakmai gyakorlaton, tanulmányúton való részvételét nemzeti konzorciumi együttműködésben.
A nemzeti konzorcium további intézményekkel kibővülve 2021-27-es pályázati időszakban Erasmus + akkreditációt szerzett. A konzorciumot továbbra is az Investellla-Team Kft. Szekszárd felnőttképzési iroda vezeti és tagjai: Kisalföldi ASZC Roth Gyula Technikum Sopron, Déli ASZC Teleki Zsigmond Technikum Villány, Szekszárdi Kolping és a Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Csurgó a Nagybajomi Kolping Iskolával együtt.
Tóth Zoltán és Kozics István hegesztő és gépész oktatók részt vettek 2022.07.09-14-e között Erasmus+ szakmai tanulmányúton Németországban, mely a 2022-1-HU01-KA121-VET-000066340 projektből valósult meg.
"Először vettünk részt ebben a programban, nagyon sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk.
Meglátogattuk a rostocki Jugend Hilfe – Hanza Produktion iskolát, ahol a mi iskolánkhoz hasonlóan többségében hátrányos helyzetű tanulók tanulnak. A jövőben a családi gazdálkodó és mezőgazdasági gépész tanulóink az iskola jól felszerelt tanműhelyeiben gyűjthetnek szakmai tapasztalatot. Felkészült és türelmes oktatók várják őket a gyakorlati műhelyekben.
Nagyon tetszett és adaptálható lehet magyar viszonyok között is, amit az iskolai műhelyek működésében tapasztaltunk:
Az iskolai műhelyek közül a kertészet, az állattenyésztés és konyha működése körforgásos gazdálkodással jellemezhető, amit a kertészetben megtermelnek pl. paradicsom, paprika, uborka, burgonya, azokat a konyhában a szakács tanulók feldolgozzák a napi étkeztetés során, illetve a felesleget tartósítják és a kertészeti kisboltban értékesítésre kerül a többi zöldséggel együtt.
Az állattartó telepen tenyésztett állatok pl. tyúk, kacsa, sertés, saját nevelésű nyulak feldolgozásra kerülnek az intézmény vágóhídján, majd a konyhára kerül az alapanyag.
A konyhán a szakács tanulók által készülő napi ebédhez felhasznált alapanyagokat közös munkával állítják elő és azonnali visszajelzést kapnak a tanulók egymás munkájáról, ami nagyon jó motiváló erő.
A fenntarthatóságot megvizsgálva azt tapasztaltuk, hogy különös gondot fordítanak a szelektív hulladékgyűjtésre és a szerves anyagok újrahasznosítására pl. burgonya héját, zöldségleveket az állatok etetésére használják fel. Az állati szerves trágyát a kertészetben hasznosítják.
Az iskola szemléletét jellemzi, hogy a tanulók a tanműhelyekben termelő feladatokat kapnak pl. ajtók, ablakok felújítása, bútorok renoválása. A tanulók a munkafolyamatok során együttműködnek a végtermék előállításában – asztalos, hegesztő, építőipari szolgáltatók. A tanulók motivációját növeli, hogy eladható termékeket készítenek, amelyet katalógusban is megjelenítenek. A teljes munkafolyamatot megismerik egy termék előállítása során, az értékesítésen keresztül a termék hasznosulásáról is kapnak visszajelzést.
„A szakmai programok mellett kiváló kulturális és szabadidős programokon vettünk részt, amelyek a német kulturális értékek megismerését szolgálták. Lehetőségünk nyílt Berlinben a város legfőbb nevezetességeibe ellátogatni többek között Múzeumsziget, a berlini fal emlékhely, a parlament, a Holokauszt Emlékhely.”
„Megismertük Rostok és Warnemünde nevezetességeivel, az Eperfalu a tengerpart és a kikötő megtekintése jó élmény marad..
„A fenntarthatóság műhelymunka során körüljártuk a jövőnk számára kiemelten fontos területet, jó gyakorlatot ismertünk meg, amely adaptálható lehet a mi iskolai működésünkben is. Megismertük a fair trade város és a szolidáris kert működését is „
Tóth Zoltán és Kozics István
Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakgimnázium,
Szakképző Iskola és Kollégium
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Befejeződött az ”Energiahatékonysági fejlesztések a Kolping Nagyváthy Középiskolában” című projekt.
2022.06.14
2022.06.14-én zárult a KEHOP-5.2.13-19-2019-00035 sz.” Energiahatékonysági fejlesztések a Kolping Nagyváthy Középiskolában” c. projekt Csurgón. A projekt a Széchenyi 2020 Program keretében valósult meg 196,94 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével. A projekt célja volt a Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium tanműhelycsarnok és tornaterem épületének energetikai korszerűsítése. |
A dokumentum letölthető P
A csurgói Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 2019 évben nyújtott be támogatási kérelmet az Egyházi épületek energiahatékonysági felújítására és megújuló energiaforrás hasznosítására a Pályázatos épületenergetikai felhívás egyházak számára KEHOP-5.2.13. felhívásra. A pozitív döntés eredményeképpen az intézmény, 100% támogatási intenzitás mellett, 196,94 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósította meg az „Energiahatékonysági fejlesztések a Kolping Nagyváthy Középiskolában” c. projektet. A projekt céljai teljesültek: megtörtént az intézmény két épületének energetikai korszerűsítése, és az energiafelhasználás csökkentése. A projekt 2021.06.15-én indult, az építés -kivitelezés 2022. 05.02-án befejeződött, a projekt 2022.06.14-én zárult. A korszerűsítés során megvalósult a tanműhelycsarnok és a tornaterem szigetelése, nyílászárócseréje, világítás és fűtéskorszerűsítése, valamint az 50kW teljesítményű napelemes rendszer telepítése
A fejlesztés eredményeként csökkent az intézmény energiafogyasztása és az üvegházhatású gázok kibocsátása, nőtt a megújuló energiaforrásból előállított energiamennyiség, valamint egész évben jól kihasználható, modern, korszerű tanműhelycsarnok és tornaterem vált elérhetővé az oktatási intézmény magas színvonalú szakmai munkájának megvalósításához.
Az intézmény középfokú képzéseihez tudja használni a tanműhelyeket a gyakorlati oktatás során, de a tanműhelycsarnok szakkörök és diákkörök színhelye is. A megújult tornateremben az oktatás mellett délutánonként számos sportszakkör zajlik. A beruházásnak köszönhetően a tanulók immár birtokba vehetik a megújult, korszerű tornatermet és a tanműhely csarnokot. A korszerű, megújult épületek, hatékonyan járulnak hozzá a szakmai eredményekhez, ugyanakkor hitelesen közvetítenek energiatudatosságot a jövő nemzedék számára.
A projektről bővebb információt a www.kolping-nkicsurgo.hu oldalon olvashatnak.
További információ kérhető:
Tóth Franciska megbízott sajtóreferens (tel:20-2354364 email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
Tisztelt Szülők!
A járványügyi helyzetre való tekintettel a 2022.02.04. péntekre meghirdetett Szülői értekezletek személyes formában elmaradnak.
Digitális fórumon tudnak gyermekük iskolai előrehaladásáról érdeklődni, problémáikat jelezni.
Kollégáink elérhetősége /e-mail cím/ honlapunkon megtalálható. (Tanügyi adatok -> Tanáraink)
Forduljanak hozzánk bizalommal.
Megértésüket köszönjük!
Tisztelettel:
Vargáné Nagy Viola
Igazgató
Oktatási szakasszisztens 5 0188 25 01 (Ösztöndíjas képzés!)
Teljesen új szakmát indítunk a 2022/23-as tanévben technikusi képzésként. Kipróbálhatod magad élmények szervezésében, kreatív tevékenységekben. Támogathatod a gyermekek testi, lelki fejlődését; figyelemmel kísérheted személyiségük gazdagodását. A változatos helyszíneken, magas óraszámban megtartott gyakorlatok során aktívan részt vehetsz a gyermekek mindennapi tevékenységeiben. Segítheted a különböző életkorú gyermekek nevelését. Sokoldalú tapasztalatot szerezhetsz a különböző szabadidős tevékenységek szervezésében. A megszerzett tudásodat hasznosíthatod a pedagógus és a szülő legfontosabb segítőjeként. Továbbtanulásod esetén is támaszkodhatsz az oktatás ágazatban szerzett ismereteidre.
Jó választás ez a szakma, ha:
Te is szeretnél a jövő generációi nevelésének részese lenni és a gyermekek fejlődésében segítő szerepet betölteni.
Hol tudsz a szakmával elhelyezkedni?
- Bölcsödében, óvodákban, iskolákban
- Gyermekotthonban, lakásotthonban
- Pedagógiai szakszolgálatnál
- Családi napköziben
Egyéb információk:
Tanulmányi terület kód: 0023
Felvehető tanulók száma: 16 fő
Ágazat száma, megnevezése: 25. Oktatás
Évfolyamok száma: 5
Képzés munkarendje: nappali
Tanulható idegen nyelv: angol vagy német
A 13. évfolyam végén megszerezhető szakképesítés: 5 0188 25 01 Oktatási szakasszisztens
Felvételi vizsga: Nincs
Felvétel feltétele: egészségügyi alkalmasság
KEHOP-5.2.13-19-2019-00035
Projekttájékoztató
”Energiahatékonysági fejlesztések a Kolping Nagyváthy Középiskolában”
2021.06.15-2022.06.14
A csurgói Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 2019 évben nyújtott be támogatási kérelmet az Egyházi épületek energiahatékonysági felújítására és megújuló energiaforrás hasznosítására a Pályázatos épületenergetikai felhívás egyházak számára KEHOP-5.2.13. felhívásra. A pozitív döntés eredményeképpen az intézmény 100%-os támogatási intenzitás mellett 196,94 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével, megvalósíthatja az „Energiahatékonysági fejlesztések a Kolping Nagyváthy Középiskolában KEHOP-5.2.13-19-2019-00035 projektjét. A fejlesztés célja az intézmény energiafelhasználásának a csökkentése. A projekt 2021.06.15-én indul és 2022.06.14-én fejeződik be.
A fejlesztés része a tanműhelycsarnok és a tornaterem energetikai korszerűsítése, valamint 50kW napelemes rendszer telepítése
A tanműhelycsarnok felújítása során, új tetőfedés rétegrend készül hőszigetelt kivitelben. A homlokzatra hőszigetelő réteg kerül, valamint megtörténik a külső nyílászárók cseréje. Az új nyílászárók hőszigetelt üvegezéssel készülnek. Az épület homlokzatán ipari kapu cseréje történik. A homlokzat szilikát vakolatot kap, a bádogozás festett acéllemezből készül. A beruházás eredményeképp a tanműhelycsarnok energetikai besorolása két kategóriát javul: FF (átlagos) szintre.
A tornaterem épület teljes homlokzatán bevonatréteggel ellátott, többrétegű, ragasztott táblás homlokzati hőszigetelő rendszer kerül kivitelezésre. Az épület teljes homlokzati nyílászáró cserén esik át, új fűtési rendszer kerül kialakításra. A tornaterem fűtése és hűtése kétcsöves fan-coil rendszerrel történik, a hőtermelő berendezés egy levegő-levegő hőszivattyú, amely az épületen kívül kerül elhelyezésre. A beruházás eredményeképpen a Tornaterem energetikai minőség szerinti besorolása BB ( közel nulla energiaigénynek megfelelőre) javul.
A projekt része ezenkívül saját erőből, a korszerűsítésre kerülő épületekben a világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása, a szaniter berendezések cseréje, vízvezetékek és a beltéri nyílászárók cseréje., illetve a beltéri festés.
A fejlesztés eredményeként csökken az intézmény energiafogyasztása és az üvegházhatású gázok kibocsátása, nő a megújuló energiaforrásból előállított energiamennyiség és optimális feltételekkel - egész évben jól kihasználható - tanműhelycsarnok és tornaterem válik elérhetővé a szakmai munka megvalósítására.
Az intézmény 12 féle középfokú képzést nyújt, melyből 17 szak használja a tanműhelyeket a gyakorlati oktatás során, de a tanműhelycsarnok a járműépítő szakkör ill. diákkör színhelye is. A tornateremben az oktatás mellett délutánonként számos sportszakkör zajlik. A beruházásnak köszönhetően a 2023-as tanévtől a tanulók birtokba vehetik a megújult, korszerű tornatermet és a tanműhely csarnokot, melyek hatékonyan járulnak hozzá a szakmai eredményekhez, ugyanakkor hitelesen közvetítenek energiatudatosságot a jövő nemzedék számára.
Az intézkedési terv letölthető PDF fomátumban is
KOLPING NAGYVÁTHY JÁNOS TECHNIKUM, SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA és KOLLÉGIUM INTÉZKEDÉSI TERVE –módosítva 2021. november 4-én A 2021/2022. TANÉVBEN A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN A JÁRVÁNYÜGYI KÉSZENLÉT IDEJÉN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSRENDRŐL
A köznevelésben tanuló gyermekek és a munkájukat végző pedagógusok közvetve több millió állampolgárral vannak napi szintű kapcsolatban. Ezért az esetükben különösen fontos a koronavírus elleni védekezés minél hatékonyabb megszervezése. A fenti feladatok eredményes végrehajtása céljából, a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Operatív Törzzsel együttműködve, az alábbi intézkedési tervben foglaltuk össze a szükséges intézkedéseket.
Jelen intézkedési terv (protokoll) 2021. november 8-tól módosításig vagy visszavonásig marad érvényben.
1. FELKÉSZÜLÉS A NEVELÉSI ÉVRE, TANÉVKEZDÉSRE
• Intézményünkben alapos fertőtlenítő takarítást végzünk.
2. AZ INTÉZMÉNYEK LÁTOGATÁSA, RENDEZVÉNYEK, KIRÁNDULÁSOK
• Intézményünket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak Covid19 vakcinációval rendelkező, annak hiányában egészséges és tünetmentes dolgozó vehet részt. Tájékoztatjuk a szülőket arról, hogy amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, a NNK aktuális ( https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztato/567-eljarasrend-a-2020-evben-azonositott-uj-koronavirussal-kapcsolatban ) eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról.
• Covid19 vakcinációval nem rendelkező intézményi dolgozóknál BÁRMELY FELSŐLÉGÚTI MEGBETEGEDÉSES TÜNETEKKEL a dolgozó KÖTELES A HÁZIORVOSÁT felkeresni, a táppénzes állományba vonulni, s gyógyulását követően maximum 48 órás NEGATÍV PCR /NEGATÍV ANTITEST tesztet felmutatva léphet újra dolgozói állományunkba. (599/2021. (X.28) Kormányrendelet: a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező oltásáról)
• A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van – az iskolának jelentési kötelessége van az NSZFH és ÁNTSZ felé e-mailben, haladéktalanul az igazolt fertőzésekről. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )
• Intézményünkbe érkezéskor a 9- 14. évfolyamok tanulói a főbejáraton keresztül juthatnak be az épületbe lázmérés után. • Kiskorú tanulónál a fertőzésgyanú esetén egyedi lázmérést végzünk, a gyermeket elkülönítjük, s azonnal értesíteni kell a szülőt/gondviselőt a diák állapotáról és hazaszállítását kell a szülőnek megoldania. • A tanítási órákon, foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező.
• A közösségi terekben lehetőség szerint annyi gyermek, tanuló tartózkodhat, hogy betartható legyen a 1,5 méteres védőtávolság. A közösségi tereken az ott tartózkodás idején KÖTELEZŐ a szájat és orrot eltakaró maszk viselése. Jó idő esetén az udvaron kell tartózkodni szünetekben.
• A tantermi oktatás során az osztályok keveredését – amennyiben ez lehetséges – elkerüljük. Az osztályok váltása között a tantermekben lehetőségeinkhez mérten felületfertőtlenítést végzünk.
• A testnevelés órákat az időjárás függvényében szabad téren tartjuk.
• A mosdókban és az öltözőkben a csoportosulás elkerülése érdekében az osztályok szigorú szétválasztására törekszünk.
• A szülői értekezleteket csak a járványügyi előírások betartása mellett tartjuk meg. Amennyiben lehetséges a szükséges információk e-mailben, a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszerben (KRÉTA) vagy az alkalmazott egyéb intézményi adminisztrációs rendszerben küldött üzenetekkel is eljuttathatók a szülőkhöz. https://kolpingcsurgo.e-kreta.hu/Adminisztracio/Login
3. KÜLFÖLDRŐL HAZAÉRKEZŐ TANULÓKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
• Amennyiben a tanuló sárga, illetve piros besorolású országból érkezik haza, a határátlépéskor házi karanténban tartózkodásra kötelezik a negatív teszteredményekig az iskola előzetes egyeztetés szerint online oktatást biztosít számára.
4. KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
• A csurgói és a nagybajomi kollégiumba kizárólag egészséges, új típusú koronavírus megbetegedés tüneteit nem mutató, magát egészségesnek érző személy költözhet be.
• A kollégiumba lakók figyelmét felhívjuk, hogy ha bármilyen betegségre utaló panaszuk van, azonnal jelezzék a nevelőtanárnak. A nevelőtanár naponta kikérdezi (szóban) a tanulókat egészségi állapotukról és panaszok esetén testhőmérsékletet mér, amit eltérés esetén dokumentál. A koronavírusos megbetegedés tüneteit mutató személyt azonnal elkülöníti a beteg szobában.
• A szobákban a létszámot úgy igyekezünk kialakítani, hogy a higiénés szabályok betarthatók legyenek.
• A közös használatú helységekben, így a konyhában, a fürdő- és illemhelységekben is térben és időben lehetőség szerint betartatjuk bentlakókkal a távolságtatás szabályait. A közös használatú helységeket fokozattan takarítjuk és rendszeresen fertőtlenítjük. A közösségi helyeknél virucid hatású kéz-fertőtlenítőszereket helyezünk el és ennek használatára nagy figyelmet fordítunk.
• Fertőzés gyanú esetén azonnali elkülönítést alkalmazunk és ezzel párhuzamosa az NNK honlapján elérhető általános eljárásrend alapján intézkedünk.
5. EGÉSZSÉGÜGYI SZEMPONTBÓL BIZTONSÁGOS KÖRNYEZET KIALAKÍTÁSA
• Az intézményünk bejáratainál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt biztosítunk, annak használatára felhívjuk a figyelmet. A belső üvegajtón belülre csak az iskola tanulói és alkalmazottai léphetnek be. Az intézménybe érkezéskor, étkezések előtt és után minden tanuló és minden alkalmazott alaposan mosson kezet vagy fertőtlenítse a kezét.
• A szociális helységekben biztosítjuk a szappanos kézmosási lehetőséget. Kéztörlésre papírtörlőt biztosítunk.
• A személyi higiéné alapvető szabályairól a tanulók kapnak részletes, az adott korosztálynak megfelelő szintű tájékoztatást az osztályfőnököktől. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a gyermekeiket emlékeztessék az úgynevezett köhögési etikettre: papír zsebkendő használata köhögéskor, tüsszentéskor, majd a használt zsebkendő szemetes kukába dobása és alapos kézmosás, esetleg kézfertőtlenítés.
• Zárt térben a kórokozók koncentrációjának csökkentése érdekében kiemelt figyelmet fordítunk a folyamatos vagy rendszeres, fokozott intenzitású természetes szellőztetésre.
• Az iskolában használt játékok, sporteszközök felületét rendszeresen fertőtlenítjük.
• Az intézménybe idegenek, vendégek belépése csak eseti engedély alapján, az intézményi szabályok betartásával lehetséges a járványhelyzetben.
6. ÉTKEZTETÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
• Fokozottan ügyelünk az étkezés helyszínének tisztaságára, a rendszeres fertőtlenítésére.
• Étkezés előtt és után kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekek alapos szappanos kézmosására vagy kézfertőtlenítésére.
• Az étkezéseket úgy szervezzük, hogy az osztályok keveredése elkerülhető legyen, sorban állás esetén a védőtávolság betartható legyen.
• Az étkeztetést a csurgói Városgazdálkodási Kft. szolgáltatásában vesszük igénybe, járványügyi szabályokat Ők alakítják ki, iskolánk együttműködik velük.
• Az iskolabüfé külső vállalkozó üzemeltetésében működik – a büfében a szabályok kialakításáért és betartásáért a vállalkozó felel, diákjainknak a büfénél maszk viselése kötelező.
7. ISKOLA EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS SZABÁLYAI
• Az iskolai szűrővizsgálatok és az iskola-egészségügyi ellátás során az egyéb egészségügyi ellátásra vonatkozó szabályokat betartjuk.
• Amennyiben az egészségügyi ellátás során a gyermeknél fertőzés tünetei észlelhetők, jelen tájékoztató „Teendők beteg személy esetén” pontja szerinti intézkedések megtétele szükséges.
8. TANULÓI HIÁNYZÁSOK KEZELÉSE
• Annak a tanulónak az iskolai hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége (például szív-érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, légzőszervi megbetegedések, rosszindulatú daganatos megbetegedések, máj- és vesebetegségek) vagy például immunszupprimált állapota miatt, erről orvosi igazolással rendelkezik, és azt bemutatja, esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak tekintjük. Igazolt hiányzásnak tekintjük továbbá, ha a tanuló hatósági karanténba kerül a részére előírt karantén időszakára.
• Ezen időszakban a tanuló az otthona elhagyása nélkül, a pedagógusokkal egyeztetett kapcsolattartási módon és számonkérés mellett pótolja hiányzását.
• A gyermek, a tanuló távolmaradásával kapcsolatos valamennyi szabály a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben foglaltak szerint érvényes, azok betartása szerint szükséges eljárni.
9. TEENDŐK BETEG SZEMÉLY ESETÉN
• Amennyiben egy tanulónál, pedagógusnál, vagy egyéb dolgozónál fertőzés tünetei észlelhetők, haladéktalanul elkülönítjük, egyúttal értesítjük az iskolaegészségügyi orvost, aki az érvényes eljárásrend szerint dönt a további teendőkről. Gyermek esetén a szülő/gondviselő/gyám értesítéséről is gondoskodunk. Az értesítés telefonon és a Kréta naplón keresztül történik. Kérjük a szülőket, hogy haladéktalanul érkezzenek meg gyermekükért az intézménybe, gondoskodjanak további felügyeletéről, feltétlenül keressék telefonon a tanuló háziorvosát/házi gyermekorvosát. Azt követően az orvos utasításainak alapján járjanak el.
• Az elkülönítésre kijelölt helyiség a pincében, a szociális gondozó terem.
• A beteg tanuló iskolai felügyeletét ellátó személynek kesztyűt és maszkot biztosítunk.
• Beteg tanulót otthonába kizárólag csak a gondviselő felügyeletével, vagy a gondviselő által küldött írásbeli engedéllyel (Kréta napló, SMS, E-mail) bocsátunk.
• A tanuló az iskolába – hasonlóan más megbetegedésekhez – kizárólag orvosi igazolással térhet vissza, melyet az intézményünk elfogad, azt saját hatáskörben nem bírálja felül.
• Amennyiben a krónikus betegséggel élő gyermek az új koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt speciális eljárást, védelmet igényel, erről a kezelőorvosnak kell döntenie, mely alapján a szükséges intézkedéseket megtesszük.
10. INTÉZKEDÉSEK FERTŐZÉSSEL ÉRINTETT INTÉZMÉNYEK ESETÉBEN
• Az adatok alapján az EMMI és az NNK közösen megvizsgálja, hogy szükséges-e elrendelni az intézményben más munkarendet. Az intézményben a tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről az Operatív Törzs dönt. Az intézmény a jogszabályok alapján arra jogosult szervtől haladéktalanul tájékoztatást kap a döntésről. Az átállást okozó állapot megszűnése után az intézmény jelzést kap arra, hogy térjen vissza a normál munkarend szerinti oktatás folytatására. A további népegészségügyi döntéseket az NNK és az érintett szervezetek hozzák meg és hajtják végre.
11. KOMMUNIKÁCIÓ A PEDAGÓGUSSAL
• A pedagógus és szülők közötti kapcsolattartás elsődleges színtere intézményünkben a Kréta-rendszer. Ezen keresztül történik az üzenetváltás, a fogadóórákra való jelentkezés, hiányzások igazolása. Ha személyes találkozás válik szükségessé, akkor erre előre egyeztetett időpontban, a járványügyi intézkedések betartásával kerülhet sor.
Csurgó, 2021. november 4.
Vargáné Nagy Viola
igazgató
skolán csapata idén benevezett a futsal V-VI. korcsoportos diákolimpiába. A megyei terület versenyt Barcson a Dráva Völgye Gimnázium sportcsarnokában rendezték meg október 12-én. Éles küzdelmeket hozott a verseny, végül csapatunk a 2.-ik helyet szerezte meg és ezzel továbbjutott a megyei döntőre. Gratuláció csapatunknak! Reméljük eredményesen szerepelnek majd a következő fordulóban is.
Tisztelt Szülő!
Nagykorú Tanuló!
Lassan véget ér a nyári szünet, megkezdődik az iskola. Mi is készülünk a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében mivel sajnos nem zárható ki egy negyedik hullám sem.
Legegyszerűbben az internetes regisztrációval (www.vakcinainfo.gov.hu), majd az internetes időpontfoglalón (www.eesz.gov.hu) keresztül teheti, meg a nagykorú tanuló vagy az a szülő, aki szeretné beoltatni gyermekét.
Másik lehetőség hogy, az iskola keretén belül is megszervezhető az oltás, (Pfizer-vakcinával) előre meghatározott napokon, azaz:
Arra kérjük Önöket, hogy reagáljanak erre a felhívásra a 2021. augusztus 23-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre akkor is, ha kérik, ha nem kérik az oltást. Elegendő annyit jelezni:
A beérkezett válaszok összesítése után tájékoztatást kapnak arról, hol és mely napon kerül sor az oltásra Gyermeke, illetve mint nagykorú Tanuló. A levélhez három dokumentumot is csatoltunk:
1. Adatkezelési tájékoztató, amelyet tájékoztatásul mellékelünk
2. Jelentkezési lap:
Ezt annak kell kinyomtatni és kitöltve visszahozni az iskolába, aki igényli az oltást a kapott időpontban
3. Hozzájáruló nyilatkozat, regisztrációs lap:
Ezt annak kell kinyomtatni és kitöltve visszahozni az iskolába, aki igényli az oltást a kapott időpontban. Kiskorú gyermek esetén a hozzájáruló nyilatkozatot aláírva legyenek kedvesek magukkal hozni.
Lehetőséget biztosítunk a helyi kitöltésre, viszont ebben az esetben kiskorú gyermek esetében szülői jelenlét is szükséges.
Előre is köszönjük együttműködését!
Tisztelettel:
Az iskola vezetősége
A Word fájlok kitölthetőek, majd nyomtathatóak, míg a PDF fájlok csak olvashatóak/nyomtathatóak.