Hagyományunkhoz híven az idei évben is megrendezzük szokásos Kolping-Nagyváthy jóttékonysági Bálunkat. (Eseményként a Facebook-on)
Hagyományaink szerint idén is nyugdíjasainkkal, dolgozóinkkal,és gyermekeikkel, unokáikkal együtt ünnepelve vártuk a karácsonyt.
Képek hamarosan, addig is egy kis ízelítő a műsorból.
Kiss Balázs tanár úr, iskolánk volt fizikatanára, igazgatóhelyettese a Feltalálók és Tudomány Napja alkalmából érdekes fizikai kísérleteket mutatott be a Csokonai Közösségi Házban. A szép számban összegyűlt közönség -köztük iskolánk sok tanulója- a rezgések és a hullámok világával ismerkedhetett meg közelebbről.
Köszönjük Tanár Úr!
Iskolánk lány csapata idén is benevezett a Fair Play Cup sorozatába. Az őszi fordulót november 27-én Marcaliba rendezték meg.
Csapatunk eredményei:
Így jó esélyekkel várhatjuk a tavaszi fordulót.
Iskolánkban 2017. november 24-én, pénteken került sor a végzős tanulók szalagtűző ünnepélyére, melyre 124 tanuló sorakozott fel osztályfőnökeik és szakmai vezetőik kíséretében.
Iskolánk lelki vezetője, Göndics János atya igei köszöntője után Szászfalvi László, Országgyűlési Képviselő Úr ünnepi beszédében szólt az ünnepeltekhez. A műsort követően a 11/E osztályból Horváth Barnabás búcsúztatta az elmenőket, a 12/A-ból Fenyvesi Krisztina és a 13/G-ből Récsei Klaudia szólt az alsóbb évfolyamosokhoz szívhezszólóan.
Az igazgatói beszédet követően osztályonként vontultak fel a diákok a szalagtűzésre. A műsor zárásaképp a11/I. osztály búcsúéneke, majd a 12/A osztály előadásában felcsendült "Ábrándos szép napok" nosztalgikus hangulata magával ragadta a közönséget.
A műsor szünetében az osztályok kisfilmeit tekinthette meg a közönség, majd 2 tánccsoport - Pál Gyöngyi tanárnő felkészítésével - gyönyörű bécsi keringővel kápráztatta el a vendégeket. Az ünnepély végén a diákok felkérhették szüleiket egy-egy keringőre, majd pezsgős koccintással végződött a meghitt ünnepély.
Minden diákunknak gratulálunk, s eredményes felkészülést kívánunk az előttük álló vizsgákhoz, megmérettetésekhez!
Iskolánkban 2017. november 21–24-e között tartottuk a nyílt napokat. Ennek keretén belül, hagyományainknak megfelelően, kiállítást rendeztünk az aulában. Pár kép a kiállításról.
Iskolánk diákjai kedden az MLSZ Gyermekszektor-program keretében megtekinthették a Magyarország - Costa Rica válogatott labdarúgó mérkőzést a Groupama Arénában, ahol válogatottunk 1-0 arányban győzedelmeskedett.
Pakson jártunk a 12.A, 12.E és a 13,G osztállyal. Sajnos az erőmű üzemi területén nem készülhetett fotó. A Hulladékkezelő bemutatótermében, a Látogatóközpontban és a Múzeumban azonban igen. Ez utóbbi helyen mindent megtekertünk, átkapcsoltunk és megnyomkodtunk, amit csak lehetett.