Elkezdődött iskolánkban a 2019-2020-as tanév.
Igazgatónőnk beszéde után, egy rövid műsorral kezdetét vette a 2019-2020-as tanév.
Iskolánk tanulóinak javítóvizsgája 2019. augusztus 27-28-án, 8 órakor lesz!
Megjelenés ünneplő ruhában, bizonyítvánnyal együtt!
2019. szeptember 2-án, hétfőn 8 órakor az aulában tanévnyitó ünnepélyre várjuk szeretettel tanulóinkat.
Megjelenés ünneplő ruhában!
Évnyitó ünnepély után 3 osztályfőnöki órát tartunk!
A nyár hátralevő napjaira kellemes pihenést kívánunk!
Humán munkaközösségünk szervezésében 2019. május 10-én megemlékeztünk a Madarak és Fák Napjáról.
2019. május 4-én négy végzős osztálytól, 107 tanulótól búcsúzott iskolánk. A ballagási ünnepség az időjárás viszontagságai ellenére felemelő és megható volt. A színvonalas műsort alsóbb éves diákjaink és Vogel Ádám tanár úr adták.
Végzős diákjaink megkapó és nem ritkán vicces búcsúbeszédeikben emlékeztek vissza az itt eltöltött időre. Göndics János esperes plébános atya és Vargáné Nagy Viola igazgató asszony szívhez szóló gondolatokkal indították további útjukra ballagó diákjainkat. Az osztályfőnökök búcsúzó szavait Tamás Ferenc igazgatóhelyettes úr tolmácsolta.
Iskolánk hagyománya szerint ballagó diákjainknak jutalmakat osztottunk ki, tanulmányi eredményeik, versenyszerepéseik, közösségi munkájuk és a műhely, illetve gazdasági munkákban való áldozatos részvételükért.
Búcsút vettünk két „ballagó” kollégától is, akiknek ezúton is kívánunk pihentető, de aktív hosszú nyugdíjas éveket.
Természetesen az iskola zászló átadása és a „lufikba zárt” kívánságok elengedése sem maradt el.
Egy igazán megindító, személyes és vidám eseményben lehetett részünk.
Kívánunk végzős diákjainknak sok sikert a vizsgákhoz, kitartást és rengeteg örömöt további életükben!
Iskolánkban immár hagyomány bolondballagáskor a traktoros felvonulás.
Képgalériánkban kis ízelítőt adunk végzőseink vidám hangulatáról.
Bolondallagásunkól olvashat Orosz Árpád tollából egy cikket a magyartudat.com hasábjain is.
2019. április 15-én délelőtt egy nem mindennapi programon vehettek részt tanulóink és a meghívott általános iskolások.
A rendezvényen Vargáné Nagy Viola, igazgató asszony köszöntötte a megjelenteket, s elmondta, hogy Balogh Attila Csurgó Város Önkéntes Tűzoltóságának Parancsnokhelyettese és Breják Ferenc kollégánk kezdeményezésének és szervezésének köszönhető, hogy ez a program ma itt létrejöhetett.
A rendezvény apropója, hogy mindannyian részt veszünk a forgalomban. Sokan közülünk már jogosítvánnyal, többen most szerzik meg a jogosítványt, de valamilyen formában minden jelen levő részt vesz a közlekedésben. Ez nem kis felelősség, s nem is annyira egyszerű – s főképp: nem veszélytelen dolog!
A program RÁCZ CSABA tűzoltó-alezredes, a S.M. Katasztrófavédelmi Kirendeltség Polgári Védelmi Felügyelőjének a katasztrófavédelmi tájékoztatásával indult, aki a tűzvédelem témájában tájékoztatta a fiatalokat.
Ezt követően MILÁNKOVICS PÉTER rendőr törzszászlós, a Nagyatádi R.K. Közlekedésrendészeti Osztályának Baleseti Helyszínelője, a rendőrség oldaláról tartott egy igazán figyelemreméltó prezentációt.
Az előadások után az udvaron egy interaktív bemutató következett. Imitált balesetet, helyszínelést, sérültellátást és tűzoltást, valamint a rendőrségi intézkedést is megtapasztalhatták diákjaink, melyet Balogh Attila végig kommentált, így percről-percre nyomon tudtuk követni az intézkedések sorát. A show végén a KMR mobil labor megtekintésére is módjuk volt a diákoknak.
A precíz előkészítés és lebonyolítás eredményeképp testközelből tapasztalhattuk meg azt, hogy egy-egy pillanatnyi figyelmetlenség, rosszullét mihez vezethet, s bízunk abban, hogy a bemutató tanulságát diákjaink életre szólóan megjegyezték, s talán biztonságosabban, körültekintőbben közlekednek a jövőben.
Köszönet a szervezőknek és a Katasztrófavédelmi, Rendészeti szervek résztvevőinek!
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiírt Ágazati és Ágazaton Kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyének (ÁSZÉV) országos DÖNTŐJE 2019. április 8-9-én került megrendezésre, Szolnokon.
Mezőgazdasági gépész ismeretek tárgyban iskolánk 2 tanulója kiválóan szerepelt:
Felkészítő kollégák: László Tünde és Steindl Gábor.
Gratulálunk diákjainknak és felkészítő kollégáinknak az országos sikerhez!
Az idei tanévben Vépen, április 8-10-ig került megrendezésre az ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENY.
A 3 napos döntő megmérettetésen iskolánk 2 tanulója is szép sikert ért el MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZTECHNIKUS szakmában.
Felkészítő pedagógusok:
Steindl Gábor és László Tünde szakmai elmélet, Breják Ferenc, Csapó József, Dergecz Dezső szakmai gyakorlat területén.
Gratulálunk diákjainknak, s felkészítő Kollégáinknak a bravúros eredményükhöz, szakmájukban mindannyiuknak további sikereket kívánunk!