2019. november 22-én pénteken rendeztük meg iskolánkban a szalagavató ünnepélyünket.
Ezt a napot megelőzőem sok-sok munka várt tanárainkra, diákjainkra egyaránt. A felkészülés nagyon fontos eleme az ünnepélynek. A ruhák kiválasztása, elkészíttetése, a szalagok megrendelése, az ünnepély lebonyolítása, a szereplők felkészítése, és persze a tánc begyakorlása.
Először az alsóbb évfolyamos tanulóink köszöntötték végzős társaikat, a hozzátartozókat, a megjelenteket és a vendégeket. Köztük: Füstös János polgármester urat, Göndics János esperes plébános atyát.
Megható verssel köszöntek el az alsóbb évfolyamos tanulók a végzősöktől. A végzősök nevében a 12.E, a 11.J és a 14.E osztály képviselői búcsúztak.
Igazgató Asszonyunk szívhez szóló szavai után következett iskolánk egyik szalagavatói hagyománya, a végzősök díjazása. 13 tanulót jutalmaztak ez alkalomból, tanulmányi, közösségi munkájukért, vagy versenyeken való eredményes szereplésükért.
Közösen előadott dalt hallgattunk meg a 11. J osztálytól, melyet osztályfőnökükkel együtt énekeltek.
Göndics János esperes plébános atya megáldotta a szalagokat, majd következett a szalagtűzés!
Szalagtűzés után a végzős osztályok által készített videókat tekinthettük meg, majd egy kis műsorral kedveskedtek végzőseinknek.
Vidám koccintás után következtek a végzős osztályok táncai.