A ballagó osztályokról készült tablók:
(A tablókat a BesiMédia készítette)
Április 20-án iskolánk abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Varga László kaposvári megyéspüspök látogatta meg intézményünket. Vargáné Nagy Viola igazgatónő köszöntése után közös szentmisén vettünk részt, melyet Varga László püspök celebrált. A misén közreműködött az iskola énekkara Pintér Károly tanár úr vezetésével.
A szentmisét követően a diákjaink – Mák Rebeka 11.E, Spolár Viktória és Szabó Márk 10.E, valamint Hegedüs Helga 10.K osztályos tanulók - énekes és prózai elemekből álló műsort adtak elő, majd fórumon vettek részt a jelenlévők, amelynek keretében a fiataljainknak lehetőségük volt
kérdéseket feltenni a megyéspüspöknek. A témák között szerepelt a hivatás, a cölibátus, illetve a püspöki lét megélése, melynek kapcsán a főpásztor kifejtette:
„A cölibátus nem egy megfosztott, hanem egy betöltött állapot. Akinek a szívét betölti az Istennel való kapcsolat, az megtapasztalja, mekkora ez az ajándék. Kap egy kincset, melyet fölébe helyez minden más kincsnek. Isten országának örömhírét szeretném továbbadni, melynek különböző útjait
keresem püspökként is. Felismertem, hogy a megtört szentostyában és a megtört emberben ugyanaz a Krisztus van jelen, ezért különös figyelmet fordítok a szegényekre, a megtört emberekre.”
A fórumot követően a tanári karral beszélgetett a megyéspüspök, majd közös ebéddel ért véget a látogatás.
A NaNa szakhét sikeresen lezárult. A szakhétről készült képek itt tekinthetőek meg.
A Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló Szakközépiskolák együttműködése - "VEC Sharing" (Cross-border Vocational Education Capacity Sharing – HUHR/1601/4.1.2/0030) projekt |
|
|
A projekt eredménye a háromynyelvű szakácsköny, mely letölthető az alábbi linkről:
A "VEC Sharing" (Cross-border Vocational Education Capacity Sharing, Szakközépiskolák Együttműködése) projekt az INTERREG V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 első pályázati felhívása keretében nyert támogatást. A projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszírozza (projektazonosító: HUHR/1601/412/0030).
A VEC projekt egy olyan határokon átnyúló szakképzési kapacitás megosztást elősegítő együttműködés, melynek célja, hogy javítsa az oktatási intézmények, mint szellemi központok szerepét a határtérség specifikus tudásbázisának növelése érdekében. A cél elérése érdekében olyan tevékenységek valósulnak meg, amelyek a határmenti régiók közötti közös csereprogramok révén javítják a diákok és a tanárok kompetenciáit öt szakmában (hegesztő, szakács, pék, cukrász és mezőgazdász). A projekt hosszú távú célja a magyar és horvát partneriskolák közötti szoros partnerség kialakítása a jövőbeli közös határokon átnyúló projektekben történő együttműködés érdekében az tudás- és tapasztalatcsere, kiállítások és tanulmányi versenyek területén.
A Vezető Partner a Kaproncai Szakiskola (Obrtnička škola Koprivnica, Kapronca; HR); projektpartnerek: Kolping Nagyváthy János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola (Csurgó, HU), Nagybajomi Kolping Katolikus Szakközépiskola és Kollégium (Nagybajom, HU), Stjepana Sulimanca Középiskola (Srednja škola Stjepana Sulimanca, Pitomača, HR) és Koprivnica Križevci (PORA Regionális Fejlesztési Ügynökség, Kapronca, HR).
A projekt tevékenységei 2017. október 1-jétől 2019. január 31-ig 16 hónapon belül kerülnek végrehajtásra. A projekt költségvetése 243.545,00 EUR, az EU társfinanszírozása 85%.
A projekt tevékenységei változatosak: közösen kifejlesztett stratégia és módszertan alapján 2 hetes tematikus csereprogramok valósulnak meg öt szakma (hegesztő, szakács, pék, cukrász és mezőgazdász) tanulóinak részvételével; megtörténik a szükséges eszközök és berendezések beszerzése; munkaerő-piaci elemzés készül, gyakorlati tanfolyamok, műhelymunkák, közös kiállítás, gyár- és tanulmányi látogatások valósulnak meg, elkészül egy kétnyelvű szakácskönyv és közös sportesemények is megrendezésre kerülnek.
"VEC Sharing" or "Cross-border Vocational Education Capacity Sharing" project was approved for funding under the First Call for Proposals for INTERREG V-A Hungary-Croatia Co-operation Programme 2014-2020 and is financed by the European Regional Development Fund (ERDF). Project ID is: HUHR/1601/412/0030.
VEC sharing project is aiming to improve the role of educational institutions as intellectual centres for increasing the specific knowledge base in the region. In the short term it means implementing activities that improve students’ and teachers’ competencies in the occupations welder, cook, baker, confectioner and agriculture by providing joint exchanges between the border regions. The long term objective is to develop a firm partnership between Hungarian and Croatian partner schools for future cooperation on cross-border projects considering exchange of knowledge, exhibitions and competitions in the area of education.
The Lead Partner is Koprivnica Crafts School (Koprivnica; HR); project partners are Kolping János Nagyváthy Grammar School, Secondary Technical School and Vocational School (Csurgó; HU), Kolping Catholic Secondary Technical School and Student Hostel of Nagybajom (Nagybajom; HU), Stjepana Sulimanca Secondary School (Pitomača; HR) and "PORA" Regional Development Agency of Koprivnica Križevci County (Koprivnica; HR).
The project duration is 16 months, from 1 October, 2017 until 31 January, 2019; total value of project is 243.545,00 EUR, of which 85% is co-financed by the European Union.
Project activities include 2-week-long thematic exchanges of students studying occupations welder, cook, baker, confectioner and farmer based on a commonly developed strategy and methodology; supply of necessary equipment; practical courses, workshop, factory and study visits, labour market mapping and analysis, joint exhibition of manufactured products, creation of joint bilingual cookbook, and joint sports events.
A "VEC Sharing" projekt megnyitó eseményét 2017. november 14-én tartották a Kaproncai Szakiskola (Vezető Partner) könyvtárában az INTERREG V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében.
A rendezvényen bemutatkoztak a projektpartnerek: a projekt Vezető Partnere a Kaproncai Szakiskola (Obrtnička škola Koprivnica, Kapronca; HR); projektpartnerek: Kolping Nagyváthy János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola (Csurgó, HU), Nagybajomi Kolping Katolikus Szakközépiskola és Kollégium (Nagybajom, HU), Stjepana Sulimanca Középiskola (Srednja škola Stjepana Sulimanca, Pitomača, HR) és Koprivnica Križevci (PORA Regionális Fejlesztési Ügynökség, Kapronca, HR). A Közös Titkárság nevében Zelei Marian Programmenedzser is üdvözölte a résztvevőket és sok sikert kívánt a projekt megvalósításához a projekt partnereknek.
A partnerek bemutatták a projekt célkitűzéseit, melyek: az oktatási intézmények, mint szellemi központok szerepének növelése a térség specifikus tudásbázisának fejlesztése érdekében. A cél elérése érdekében olyan tevékenységek valósulnak meg, amelyek a határmenti régiók közötti közös csereprogramok révén javítják a diákok és a tanárok kompetenciáit öt szakmában (hegesztő, szakács, pék, cukrász és mezőgazdász). A projekt hosszú távú célja a magyar és horvát partneriskolák közötti szoros partnerség kialakítása a jövőbeli közös határokon átnyúló projektekben történő együttműködés érdekében az tudás- és tapasztalatcsere, kiállítások és tanulmányi versenyek területén.
A megnyitó után a projektben részt vevő két horvát iskola tanulói által készített helyi termékek kiállítását tekinthették meg a résztvevők, illetve az egyes ételek, italok megkóstolására is lehetőség nyílt.
The Opening Event of ”VEC Sharing” project was held on 14 November, 2017, in the library of the Koprivnica Crafts School (Lead Partner) in the framework of INTERREG V-A Hungary-Croatia Co-operation Programme 2014-2020.
The project partners introduced themselves as: the Lead Partner of the project is Koprivnica Crafts School (Koprivnica ; HR); project partners are Kolping János Nagyváthy Grammar School, Secondary Technical School and Vocational School (Csurgó; HU), Kolping Catholic Secondary Technical School and Student Hostel of Nagybajom (Nagybajom; HU), Stjepana Sulimanca Secondary School (Pitomača; HR) and "PORA" Regional Development Agency of Koprivnica Križevci County (Koprivnica; HR). On behalf of the Joint Secretariat, Marian Zelei Programme Manager also welcomed the participants and wished successful project implementation to the partners.
The partners demonstrated the objectives of the project which are: to improve the role of educational institutions as intellectual centres for increasing the specific knowledge base in the region. In the short term it means implementing activities that improve students’ and teachers’ competencies in the occupations welder, cook, baker, confectioner and agriculture by providing joint exchanges between the border regions. The long term objective is to develop a firm partnership between Hungarian and Croatian partner schools for future cooperation on cross-border projects considering exchange of knowledge, exhibitions and competitions in the area of education.
After the opening ceremony, the participants could visit the exhibition of the local products produced by the students of the two participating Croatian schools, and also the tasting of the exhibited foods and drinks was possible.
A nagybajomi Kolping iskolában, 2018. januárjában megrendezett workshop-on az iskolák megtárgyalták a pályázattal kapcsolatos teendőket és a diákcsereprogramokat. A projektvezetők, iskolavezetők, tanárok megismerték egymást és közösen megszervezték, pontosították a projekt menetét, kivitelezését.
2019. január 18-án, pénteken a csurgói Kolping Nagyváthy János Szakgimnázium és Szakközépiskolában került megrendezésre az „Interreg V-A Hungary-Croatia Cooperation Programme 2014-2020 HUHR/1601/4.1 2/0030 IBI- VEC Sharing” pályázat keretében megvalósult diákcsereprogram Zárókonferenciája.
4 iskola vett részt az együttműködésben, Kaproncai Szakképző gesztorként 2 szakmában (hegesztő, szakács), Pitomaca-I Szakképző (mezőgazdaság), Csurgói Kolping Nagyváthy Középiskola (hegesztő, mezőgazdasági gépész), s a Nagybajomi Szakképző (pék-cukrász). Ennek kapcsán szakmánként 10-10 diák tölthetett el együtt 2-2 hetet mindegyik intézményben, s megismerhették a szomszéd ország képzését, s annak kultúráját a számos szabadidős program és gyárlátogatás keretében. A pályázatból sportnap és gasztronómiai nap is megvalósult, s mindegyik iskola jelentős eszközbeszerzést is végrehajthatott.
A nagyszabású zárórendezvényen mind a horvát, mind a Magyar résztvevő iskolák képviselői, valamint horvát-magyar vendégek is jelen voltak. Füstös János Polgármester örömmel konstatálta a sikeres megvalósítást, s kérte a partnereket, hogy folytassák az együttműködést a jövőben is. Vargáné Nagy Viola, csurgói igazgatónő köszöntőjében elhangzott, hogy a diákok és oktatók milyen tapasztalatokkal gazdagodtak, hiszen – főképp a mezőgazdasági képzésben hazánkban a nagyüzemi gazdálkodást, a nagygépek karbantartását, míg Horvátországban a kisparcellás, önellátó gazdálkodást tapasztalhatták meg a tanulók, s a növénytermesztés teljes vertikumát, így a kamillatermesztés teljes folyamatát, a betakarítás, szárítás és csomagolását is tanítják az iskolák.
Ratimir Ljubić, Kapronca-Kőrös megye prefektusa minden résztvevőnek gratulált, a sikeres megvalósításhoz, s kérte a hasznos gondolatok gyűjtését az új pályázathoz. Az ünnepélyen Zlatko Martić, a Kaproncai Szakiskola igazgatója, Laki‐Lukács Péter, a nagybajomi Kolping Katolikus Szakközépiskola igazatója is méltatták az együttműködést, majd Josip Ivoš , a Pitomaca-i Középiskola igazgatója kiemelte, hogy iskolájuk nagyon sok eddigi együttműködései közül a jelenlegi messzemenőleg többet adott, barátságok kötődtek, s tartalmas, valós szakmaiságnak lehettünk tanui. Melita Birčić-ot, a Kapronca-Kőrös Megye Regionális Fejlesztési Ügynökségének igazgatója összefoglalója után Zelei Marian, A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program Közös Titkárságának programmanagere értékelte a résztvevők munkáját és bíztatta a folytatásra a partnereket.
A beszédek között az iskola Vogel Ádám, Siketer Barnabás és Novák Adrián zenei műsorával, valamint Kalanics Kíra horvát nyelvű versével szóraköztatta a közönséget. A konferencia végén egy kisfilmmel idézték fel a 1,5 év emlékezetes pillanatait, a projekttorta elfogyasztása, s az állófogadás mellett pedig egy kiállításon tekinthették meg a gyerekek alkotásait a vendégek.
Tárgyi feltételeink:
48x24 méteres tornacsarnok,nemzetközi méretű kézilabda és teniszpályával |
25 méteres feszített víztükrű, fedett uszoda, |
100x65 méteres füves labdarúgó pálya, 350- méteres futópályával, távolugró, és súlylökő- hely, kültéri aszfaltozott kézilabda-, és röplabda pálya. |
A testnevelés órákat itt tartjuk.
Iskolánkban 2002-óta sportegyesület is működik, Nagyváthy János Középiskolai SE néven, mely lehetővé teszi a pályázatokon való részvételt, valamint segíti a Diákolimpián csapataink részvételét, melyen évtizedek óta sikeresen szerepelünk.
Iskolánk részvétele projektekben