2019. április 15-én délelőtt egy nem mindennapi programon vehettek részt tanulóink és a meghívott általános iskolások.

A rendezvényen Vargáné Nagy Viola, igazgató asszony köszöntötte a megjelenteket, s elmondta, hogy Balogh Attila Csurgó Város Önkéntes Tűzoltóságának Parancsnokhelyettese és Breják Ferenc kollégánk kezdeményezésének és szervezésének köszönhető, hogy ez a program ma itt létrejöhetett.

A rendezvény apropója, hogy mindannyian részt veszünk a forgalomban. Sokan közülünk már jogosítvánnyal, többen most szerzik meg a jogosítványt, de valamilyen formában minden jelen levő részt vesz a közlekedésben. Ez nem kis felelősség, s nem is annyira egyszerű – s főképp: nem veszélytelen dolog!

A program RÁCZ CSABA tűzoltó-alezredes, a S.M. Katasztrófavédelmi Kirendeltség Polgári Védelmi Felügyelőjének a katasztrófavédelmi tájékoztatásával indult, aki a tűzvédelem témájában tájékoztatta a fiatalokat.

Ezt követően MILÁNKOVICS PÉTER rendőr törzszászlós, a Nagyatádi R.K. Közlekedésrendészeti Osztályának Baleseti Helyszínelője, a rendőrség oldaláról tartott egy igazán figyelemreméltó prezentációt.

Az előadások után az udvaron egy interaktív bemutató következett. Imitált balesetet, helyszínelést, sérültellátást és tűzoltást, valamint a rendőrségi intézkedést is megtapasztalhatták diákjaink, melyet Balogh Attila végig kommentált, így percről-percre nyomon tudtuk követni az intézkedések sorát. A show végén a KMR mobil labor megtekintésére is módjuk volt a diákoknak.

A precíz előkészítés és lebonyolítás eredményeképp testközelből tapasztalhattuk meg azt, hogy egy-egy pillanatnyi figyelmetlenség, rosszullét mihez vezethet, s bízunk abban, hogy a bemutató tanulságát diákjaink életre szólóan megjegyezték, s talán biztonságosabban, körültekintőbben közlekednek a jövőben.

Köszönet a szervezőknek és a Katasztrófavédelmi, Rendészeti szervek résztvevőinek!

Képek a Google Fotók-on

Események

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb mûködésért és a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal muködéséhez szükséges sütik már be vannak állítva. A sütikről részletesebben nézze meg adatvédelmi oldalunkat.

  Elfogadom a sütiket.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk