Iskolánk az idei évben újra lehetőséget kapott arra, hogy az AGRO-MASH EXPO-n, azaz Magyarország Mezőgazdasági Gépkiállításán, egyetlen kiállító iskolaként egyedi, saját építésű mezőgazdasági járművel megjelenhettünk.
Modellépítő csapatunk - immár második alkalommal, új modellel mutatkozott be ezen a nemzetközileg híres és nagy szabású rendezvényen, ahol több mint 48000 látogató vett részt a világ több pontjáról. Kiállítóként és látogatóként bepillantást nyerhettünk a fejlett új mezőgazdasági technológiákba, gépek kínálatába. Tavalyi évben elkészült és bemutatott Claas Lexion és Claas Xerion modellek után az idén a CLAAS SCORPION MINI – teleszkópos rakodógépet mutattuk be, mely minden funkciójában és felszereltségében az eredeti gyári rakodógépet mintázza. 14 diákunk: Andik Dániel, Bausz Gergő, Gulyás Máté, Janzsó László, Vojkovics Vazul, Ünnep Gergő, Hardi Péter, Karvalics Sándor, Kovács Martin, Szabó Kristóf, Csonka Patrik, Golecz Patrik, Bodor Péter, Schmidt László Barnabás, Breják Ferenc tangazdaságvezető és szakoktató kollégánk irányításával és segítségével, szabadidejüket nem sajnálva, hónapokig tartó kitartó, szorgalommal és szakértelemmel állították össze a járművet, majd 1 hétig képviselték iskolánkat Budapesten.

 

Képek a Google Fotók-on

Események

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb mûködésért és a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal muködéséhez szükséges sütik már be vannak állítva. A sütikről részletesebben nézze meg adatvédelmi oldalunkat.

  Elfogadom a sütiket.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk