A Budapesti Kolping Katolikus Iskolában 2017. április 8-án, szombaton rendezték meg a budapesti katolikus iskolák és a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet által működtetett iskolák között a már hagyománnyá vált versmondó versenyt.

 A Budapesti Kolping Katolikus Iskolában 2017. április 8-án, szombaton rendezték meg a budapesti katolikus iskolák és a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet által működtetett iskolák között a már hagyománnyá vált versmondó versenyt,.
Idén 16 iskolából közel 120 gyerek érkezett a rendezvényre, és szavalt el szebbnél szebb verseket, amelyek a meghirdetett témának megfelelően a teremtett világ szépségéről szóltak. Iskolánk négy tanulója indult a versenyen, Bodai Erika 10. I osztályos tanulónk a szakközépiskolások, Méhes Levente 9. E, Mák Rebeka 10. E és Fenyvesi Krisztina 11. A osztályos diákunk pedig a gimnazisták-szakgimnazisták között. Kötelező versként Szabó Lőrinc Pocsolyák című művét kellett előadni, és mindenki készült egy szabadon választott alkotással is. Indulóink kivétel nélkül szépen szerepeltek, sőt, helyezések szempontjából is eredményesen zárult a nap: Bodai Erika a kategóriájának győztese lett, Fenyvesi Krisztina előadását pedig különdíjjal jutalmazta a zsűri.
A zsűribe ismert művészeket sikerült megnyerni: Hűvösvölgyi Ildikó, Baranyi László, Agárdi Gábor, Pánti Anna, Dózsa László, Kalmár Magda tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt.
A diákokat Varga Zsuzsanna és Csehné Varga Csilla tanárnők készítették fel a versenyre.

Versmondó verseny Budapesten

Miközben Budapest fele utaztunk, a tanár úr gyakoroltatta velünk a verset, pihengettünk is, amíg oda nem értünk. A Huba utcába kellett menni, ha jól tudom a XII. kerületbe. Nagyon szép környék volt, szép volt az iskola, igaz eldugott helyen volt, de szépnek tartottuk. Amikor beértünk az iskolába, elvezettek minket a kápolnába egy imádságra, és felvázolták a nap programját, elmondták, hogy ki milyen csoportba kerül. Egy kedves nő érthetően elmondta mi merre található, elvezetett minket arra a helyre ahol versenyeztük. Egy nem annyira nagy terembe kaptunk helyet, voltak vendégek is, elég sok. Aztán jött a zsűri, sajnos az egyik művész, aki a zsűri elnöke lett volna, lebetegedett, és helyette egy nagyon szimpatikus és kedves, úgy tudom magyar tanárt kaptunk a zsűri elnökeként. Sorszámot húztunk, eléggé hamar sorra kerültünk. Azért egy enyhe izgulás volt mindannyiunk arcán. Kimentünk, először a kötelező verseket kellett elmondani, aztán tartottunk kb. 10-20 perc szünetet, hogy mindenki fel tudjon készülni a választott versével. Addig megvendégeltek minket innivalóval, ennivalóval. Mindenki nagyon kedves és barátságos volt. Visszamentünk a tanterembe aztán jöttek a kötelező versek előadása. Nagyon meglepő volt, hisz mindenki nagyon jól teljesített. Megint tartottunk 20 perc szünetet, amíg megszületik a döntés. Lementünk addig a testnevelésterembe körülnézni. Nem nagyon volt nagy a kinti "udvar" rész, kicsit szűkösnek éreztük. Jött az eredményhirdetés, mondták a többiekkel hogy bármi lesz az eredmény, mindenkire büszkék vagyunk, mielőtt kimentünk szünetre, a tanár úr is bíztató mondatokat mondott, az ő szavaival élve: "Csak az hibázik, aki csinál valamit". El kellett mennünk a kápolnába, ugyanis ott volt az eredményhirdetés. Kategóriák szerint, mindegyik zsűrielnök mondott véleményt. Kiosztották a díjakat/okleveleket, és aki első helyezést ért el, el kellett mondania a versét. Amikor a mi csoportunknak az eredményhirdetése következett, nagyon izgultunk, és vártuk az eredményt. Nagyon büszkék voltunk, ugyanis a Fenyvesi Kriszta különdíjas lett, a Bodai Erika meg az ő kategóriájában elnyerte az 1. helyezést. Befejezésképp elmondtunk egy imát a kápolnába, és mindenki mehetett haza. Személy szerint nagyon jól éreztem magam. Köszönjük az osztályfőnökömnek, Csehné Varga Csilla tanárnőnek a felkészítést, a munkát, amit belénkfektetett. Cseh Tamás tanár úrnak az élményt, hogy elvitt minket, és a bíztatást! Nagyon jó élmény volt!

Mák Rebeka

170408 kolpversm1  170408 kolpversm2  170408 kolpversm3 

Események

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb mûködésért és a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal muködéséhez szükséges sütik már be vannak állítva. A sütikről részletesebben nézze meg adatvédelmi oldalunkat.

  Elfogadom a sütiket.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk