"Tetterős, vidám fiatalemberekre van szüksége a világnak, olyanokra, akik bíznak önmagukban és reménykednek a jövőben, olyanokra, akiknek van elég bátorságuk és erejük ahhoz, hogy új és nagy föladatokat hajtsanak végre.

Boldog Kolping Adolf

2015. november 19-én Adolf Kolping ereklyéje érkezett Csurgóra a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolába. Adolf Kolping ereklyéjét 2005-ben hozták Magyarországra, állandó helye a pétfürdői iskola kápolnájában van. Az ereklyét Adolf Kolping halálának 150. és a Kolping-mozgalom Magyarországon 25. évfordulója alkalmából körbe hordozzák a Kolping Szövetség összes intézményében. Nagy megtiszteltetésünkre a tizennégy iskola közül másodikként jutott el hozzánk Kolping atya ereklyéje.

A csurgói diákok szentmisével, majd az azt követő egyéni tiszteletadással rótták le hálájukat az ereklye előtt. A szentmisét főtisztelendő Kövesi Ferenc a Kolping Szövetség főprézese mutatta be, koncelebrált Juhász Imre atya, a KOSZISZ igazgatója. Kövesi atya bíztató szavai és Adolf Kolping ilyetén való köztünk léte felemelő érzés volt a diákok és tanárok számára egyaránt.

Az eseményről készült összes fotó a következő linkeken keresztül érhetőek el:

Képek a Google Fotók-on

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb mûködésért és a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal muködéséhez szükséges sütik már be vannak állítva. A sütikről részletesebben nézze meg adatvédelmi oldalunkat.

  Elfogadom a sütiket.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk